Oko-sokk
Kedves Atyámfia!
Gergő ügyében
írok Kendnek, mert tudom, hogy igen megkedvelte a fiút bátorságáért.
Hát bizony az
utunk igen-igen szomorú volt hazafelé. Ahogy a Balaton mentén haladtunk elébb,
egyre felégett falvakat, üszkös házakat találtunk. Élő emberrel egy szállal sem
találkoztunk. Eleinte takartam a fiú szemét, ha halottakat láttunk az út
mentén, később már ezt sem tettem. Ha túléli, úgyis sok ilyennel fog még
találkozni, hát szokja a halált! Ilyen korban élünk, sajnos. Aj, csakhogy a mi
jó Atyánk könyörülne már rajtunk! Csakhogy már megtanulná ez a szegény magyar
nép a leckét, és elfordulna rólunk a mi szerető Mennyei Atyánk haragja!
Ahogy
befordultunk a falunk határába, inkább fordultam is volna ki onnan! Minden
romos, üszkös, füstös. Az úton halottak, ismerem valamennyit, az eklézsiám
tagjai. Az a gaz török az asszonyokat, a csecsemőket sem kímélte. A parókiát
csak sejtettem, hogy melyik lehet. Az udvaron egy asszony feküdt, hát látom ám,
hogy az én édesanyám. Erről nem is tudok többet írni, mert csak összemaszatolom
a papírt a könnyeimmel. Ő már előrement, és készíti a helyet az én fáradt,
szomorú lelkemnek. De még nem mehetek, még dolgom van itt.
A következő
három nap sok dolgunk volt Gergővel: csak temettünk és temettünk. Előbújt a
nádasból egy asszony és egy ember is, ők valahogy elbújtak a török elől. Az
asszony megfőzött nekünk, hát bizony ránk is fért az étel! Nem volt maradásom
sokáig, a falu és népe elpusztult. Mihez kezdjek ezután?
Elindultunk
Gergővel Szigetvárra, Török Bálint uramhoz. Amikor megérkeztünk, épp vívott
néhány török rabbal. Aki legyőzi, úgymond, azon megkönyörül és szabadon engedi.
Hát ilyen még nem akadt egy sem! Hallotta már hírét Gergő hősiességének, hogy
elkötötte azt a török telivért, és megmentette Vicuskát. Nem akarta elhinni,
hogy ilyen gyerek-legény ilyet csináljon.
Engemet
marasztalt, hogy legyek udvari újhitű papja, ha már a feleségének van saját
plébánosa. Gergőt is marasztalja gyermekei mellé, hogy tanítsa őket
kardforgatásra, bátorságra. Ha Kegyelmed nem bánja, hát itt maradnánk Török
Bálint úr udvarában, mert szükség van
ránk, és jól megy itt a sorunk. Hanem a törökre igen fenekedünk, majd csak
kigondolunk valamit, hogy elhúzza a csíkot a pogány bestia az országunkból.
Gergő szerint fel kellene robbantani őket. Csak ne volnának olyan sokan!
No befejezem
soraimat, még annyit, hogy Gergő is okosodik: tőlem törökül tanul az ifjú
urakkal együtt, a plébános pedig latinra oktatja őket.
A mi kegyelmes
Istenünk őrizze meg Kegyelmedet és gyógyítsa Kend sebét, amit a vitéz harcban
szerzett a pogány törökkel hadakozván.
Gábor pap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése