Esze/ések
Drága Öcsém, Imre!
Amióta eljöttem
otthonról, már három esztendő telt el, s azóta csupán egy levelet írtam. Engedd
meg hát, hogy okát megválaszoljam.
Esztergomból elküldetett a püspök, mivel szavaimat az ördögtől valónak
gondolta. Így rögtön Pécsre mentem, és úgy gondoltam, itt terjesztem tovább a
vallási szemléletemet. Ekkor még nem tudtam, hogy a város leggazdagabb
földesura miatt ez szinte lehetetlen lesz, mivel neki szent meggyőződése volt,
hogy a katolikus valláson kívül minden más csak szemfényvesztés.
Én hamar elkezdtem munkámat, és a szomszédaimnak az evangéliumról napról
napra többet beszéltem. Nagyon boldoggá tett, hogy érdekli őket az, amiről
beszélek. Viszont a szemben lakó család is buzgó katolikus volt, és nem nézték
jó szemmel, hogy a környéket más vallásra akarom áttéríteni, ezért bepanaszolt
a földesúrnál. Erre csak akkor jöttem rá, amikor egy reggel éles kopogásra
ébredtem. Az ajtóm előtt a szembe szomszédság és egy küldönc állt. Elmondta,
hogy miért jött, majd megragadta a karomat, és így indultunk el. Féltem ugyan,
de bátornak kellett lennem, ezért egész úton imádkoztam. Mikor a kastélyhoz
értünk, átadtak egy kapuőrnek, ő pedig a házigazdához vezetett. Az ebédlőjében
fogadott, és meglepően nyugodt volt. Arra kért, hogy magyarázzam meg, miért
gondolom úgy, hogy csak Istenben kellene hinnie. Mielőtt befejezhettem volna
mondandómat, dühbe gurult, amiért szerinte ezzel megsértettem Szűz Máriát, és
kidobatott a kastélyából. Ezután hazaértem, és imádkoztam, amiért nem esett
bajom.
Aztán teltek-múltak a napok, talán már egy fél esztendő is eltelt, mikor
egy reggel megint a földesúr küldöncét találtam az ajtóban. Most kedvesebben
szólt, és nem is rángatott maga után, egy szekérre ültetett, és azzal mentünk a
kastélyhoz. A földesúr újra fogadott, de ekkor már kevésbé voltam ideges. Végül
is félelmem alaptalan volt, mivel lutheránus eszméimre volt csak kíváncsi.
Elmesélte, hogy mikor a király udvarában járt, hallott egy papot, aki szintén
lutheránus tanokat olvasott fel. Már azóta foglalkoztatta, hogy talán
igazságtalan volt velem szemben. Hosszú ideig beszélgettünk, és végül megkért,
hogy járjak el hozzá beszélgetni és felolvasni az evangéliumból. Nagyon boldog
voltam! A földesúr családjával együtt áttért lutheránus hitre, és a városban
élő polgárok is.
Éppen a földesúrnál voltam akkor
is, amikor az a hír érkezett, hogy a törökök elfoglalták Mohácsot. A földesúr
kiadta a parancsot, hogy a város népe gyűljön össze a kastélyában, hogy egy
esetleges fosztogatás vagy támadás esetén nagyobb védelemben részesüljön
mindenki. Én még haza akartam menni néhány jegyzetemért, de a város legnagyobb
embere nem engedte. Végül addig könyörögtem, míg végül két katona kíséretében
elengedett. Már a kezemben voltak az iratok, amikor kiabálásra lettem
figyelmes. A feltételezés beigazolódott, törökök voltak. Annyi időm volt, míg a
padlásra felmenekültem, és a létrát elvettem onnan. Imádkoztam tovább, hogy
Isten mentsen meg ettől a csapástól. Nem éltem nagy gazdagságban, túl sok
értékem sem volt. Így elvittek néhány dolgot, és felgyújtották a házat. Ezt
akkor éreztem már, amikor a nádtető is lángra lobbant. Gyorsan a padlásajtóhoz
rohantam, leeresztettem a létrát, és leugrottam. Nagy szerencsém volt, mert ha
kicsivel később érek le, akkor ezt a levelet már nem írtam volna meg. Menekülni
kényszerültem, de először a kastélyhoz futottam. Messziről láttam, hogy az
egészet felgyújtották. Rengetegen meghaltak, és sokakat magukkal is vittek.
Azóta már egy év telt el.
Most Debrecenben élek, itt az emberek nagyon nyitottak a lutheri eszmék
iránt. Ez ad némi boldogságot, de a lelkem mélyén még mindig szomorú vagyok.
Néha még mindig látom álmomban a lángba borult várost. De csak hálás lehetek,
amiért Isten megengedte, hogy tovább hirdessem az evangéliumot!
Izgatottan várom leveled!
Szeretettel ölel bátyád: Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése