Reformátorok
Tisztelt barátom
1533 májusát írjuk. Somogyi Gábor
lutheránus lelkipásztor vagyok. Magyarországot elfoglalták a törökök, ártatlan
gyerekeket fognak el, hogy janicsároknak neveljék őket. A Mecsek völgyében
jártam, ahol Cecey a falu ura. Itt élt két kisgyerek, akiket a konstantinápolyi
rabvásárra vittek lovastul együtt. Imádkoztam Istenhez, hogy vezesse őket haza.
Kérésem meghallgatásra talált. Mondtam szüleiknek: Amit Isten ad, azt el is
veheti, amit elvesz, vissza is adhatja. Utam során sokféle ember szegődött
mellém, és nekik megvallottam a hitemet. Az én hitem az, amit a názáreti Jézus
hagyott hátra. Én azt vallom, hogy Isten látja lelkünket, és jósága kísér
minket utunkon, jövőnk is az ő kezében van.
Nagyon sok szomorúságot és gyászt
kaptunk, azt gondolom, hogy ha Isten lenne a nap, akkor nem napsugarak
hullanának a földre, hanem könnyek. Azért halnak meg az emberek szerintem, hogy
legyen, ki várjon a menyben. Az Isten mellém rendelt egy tizenöt éves fiút,
akit fiamként szerettem. Neki adtam egyetlen földi kincsemet is, egy török
gyűrűt. A sok tragédia miatt, amit átéltem, egyedül Isten mentett meg az
összeroppanástól. Áldott a te neved, Uram, kiszabadítottál a láncokból, és
megadtad a mi mai kenyerünket. Kívánom, hogy életedben is így segítsen az Isten.
Örök barátod, Gábor pap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése