2017. október 24., kedd

Luther Márton szerzetessé válása



Nyár közepén jártunk az Úr 1505. esztendejében. Engem Luther Mártonnak hívnak. Ezen a napon úgy döntöttem, hogy rövid kirándulást teszek a természetben, hallgatom a madarakat, nézem a virágzó fákat. Éppen egy kicsiny falu határában jártam, amikor eleredt az eső. Eddig nem is vettem észre a felhőket. A zápor elég heves volt, úgy gondoltam, ez csak egy rövid nyári zápor, így beálltam egy fa alá, hogy ne ázzak el annyira. De hirtelen villámok kezdtek el cikázni körülöttem, az ég mennydörgött, a villámok fényében, a sötétben minden félelmetesen hatott.


Azt hittem, most ért utol a halál. Rettegés fogott el, mert félek attól, hogy örök kárhozatra leszek ítélve. Nem láttam más lehetőséget, ha meg akarom békíteni az Urat, ezért felkiáltottam:
– Szent Anna, segíts! Szerzetes akarok lenni! – visszagondolva nem is értem, miért őt hívtam segítségül, hiszen ő a bányászok védőszentje.
De ekkor a vihar arrébb húzódott, újra csak az eső esett.

Megkönnyebbülésemben összeestem, és imádságokat mondtam. Az életemnek ekkor új célja lett. Végre rájöttem, hogyan menekülhetek meg a pokol tüzétől: „Szerzetes leszek” – így gondolkodtam. A kaland után hazaértem, és július közepén összehívtam a barátaim. Folyt a bor, a sör, annyi étel volt, hogy az asztalok rogyadoztak. Mindenki boldog volt, hogy megmenekültem. De senki nem tudott a tervemről. Hirtelen szólásra emelkedtem:

– Barátaim! Kérlek, hallgassatok meg! Ez az utolsó alkalom, hogy együtt vagyunk!
– Hát ezt hogy érted?
– Mi az, nem bírod a mulatozást a baleset után?
– Testvéreim, szerzetes leszek!
Ezek után a barátaim próbáltak lebeszélni, de hajthatatlan voltam. Szétosztottam a kevéske vagyonomat közöttük. Másnap hajnalban útra keltem egy Ágoston rendi kolostorba. Az apát barátságosan fogadott, és így én lettem Márton testvér. Hát ez az én szerzetessé válásomnak a rövid története.








ART (Alázatos Rezgő Tehenek)

  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése