2017. december 31., vasárnap

Szenczi Molnár Albert nyomában Felső-Magyarországon


Áldott Új Évet kíván a ReformTurist minden munkatársa!



Reformáltak


Osztálykirándulás tervezet


1. nap: Martos-Szenc-Gönc

  • Indulás 6.30-kor Martosról, a református templom elől
  • Érkezés Szencre kb. 8.00-kor, a református templomba.
    Szenczi Molnár Albert élettörténetének és a református templom történetének meghallgatása után a református lelkésznő vezetésével az 1552-ben készült pellengér, és a Városi Múzeum történelmi tárlatának megtekintése.
    A szenci Városi múzeum a város egyetlen reneszánsz kúriájában, a „Törökház”-ban található. A történelmi tárlat bemutatja Szenc első írásos említését, a középkori mindennapok tárgyi emlékeit, Szencet a semptei uradalom kötelékében (Thurzók, Esterházyak), Szenc önkormányzati elemeinek írott nyomait, korai egyháztörténeti forrásokat és Szenci Molnár Albert életét és munkásságát.
  • Indulás Göncre 10.00-kor.
  • Érkezés kb. 14.00-kor a gönci Diákotthon-Turistaszállóba, ahol a csoport megebédel.
  • Ebéd után a csoport elfoglalja a szobákat, majd 15.30-kor a Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás megtekintése.
     

2017. december 30., szombat

Kirándulások reformátoraink nyomában

2018-ra is jó szívvel ajánlja túraterveit a ReformTurist. Helyi csoportjaink programjait megtalálják a Katetéka.hu bejegyzésében: KATTINTS IDE




Egy irányba

Útikalauz Sopronból Göncre és Vizsolyra 1-2.






El Shaddai

Tanulmányi kirándulás Marossárpatakról Vizsolyra, Göncre





Fánkok

Kirándulás Kiskunfélegyházáról Göncre és Vizsolyba





Oko-sokk

Kirándulás Budapestről Debrecenbe




Reform-girls

Kirándulás Mátészalkáról Vizsolyba és Göncre






Re-formerz



Vizsoly-Gönc kirándulás Mátészalkáról


A Biblia első teljes magyar nyelvű fordítása tette országszerte ismertté a kis zempléni falu nevét, 1590-ben Vizsolyban nyomtatták ki Károli Gáspár gönci református lelkész bibliafordítását több száz példányban. Az egyik eredeti Bibliát meg is lehet nézni a falu Árpád-kori református templomában, melyet középkori freskói tesznek különlegessé.
Ide fogunk ellátogatni kirándulásunkban.

2017. december 28., csütörtök

Osztálykirándulások Vizsolyba





Éva lányai


Vizsolyi osztálykirándulás

Indulás: 2017. 10. 31.
              Reggel; 710-kor (vállalkozói busszal)
Gyülekező: 700-710 között
A Karcagi Református Nagytemplom előtt
Tervezett érkezés: 1900 óra körül

Tervezett Programok:    


Látogatás a Vizsolyi Református Templomba
A Vizsolyi Biblia Látogatóközpont
Vizsolyi kőfejtő
Mágócsy kúria




Amit feltétlen hozzatok magatokkal: egész napos hideg élelem – innivaló, esőkabát / esernyő, diákigazolvány, költőpénz


A kitöltött Szülői nyilatkozatokat feltétlen hozzátok!







Esze/ések


Kirándulás Vizsolyba


Indulás: Az Esze Tamás Gimnázium elől (Mátészalka, Kazinczy u. 7.). [ 7:30 ] 
Érkezés: 13:00
Vizsoly, ez a Zempléni-hegyek közt meghúzódó kis falu örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe azzal, hogy itt nyomtatták ki 1590-ben az első teljes szövegű magyar nyelvű Bibliát Károlyi Gáspár fordításában. Sok meglepetést biztosít, felejthetetlen élményt a turistáknak. 

● Első megálló a Vizsoly határában lévő kőfejtőnél. [ 13:10- 13:50 ]
A vizsolyi kőfejtő geológiai bemutatóhely, mely a földtörténeti harmadkorban, a miocén kori vulkanizmus eredményeként alakult ki. A kőfejtő érdekes látnivalókat kínál: megfigyelhető, hogyan alakították át a vulkáni forró gőzök finom, kerek szemcsékké a riolittufát. A földtörténeti harmadkor vulkáni tevékenységének eredményeként eleinte riolitláva, majd riolittufa került a felszínre. Ezt követően a vulkáni utóműködés keretében Vizsoly térségében számos ponton forró gőzök és gázok törtek fel, a felszín közelében gyakran tölcsérszerűen kiszélesedő nyílásokon át. A kifelé áramló gázok és gőzök a tölcsérekben lévő finom szemcséjű törmeléket folyamatosan mozgatva, lekerekített szemcséket alakítottak ki. Ez az anyag minőségében jól elkülöníthető a tölcsérek falát alkotó riolittufa kőzettömbtől.
A vizsolyi kőfejtőben fejtett könnyű testsűrűségű, jól faragható tufa kőzetet a lakosság az elmúlt évszázadok során falazóanyagként, valamint vakolásra és padlásszigetelésre hasznosította.
A geológiai bemutatóhely szabadon látogatható.

2017. december 27., szerda

2017. december 26., kedd

„Mely igen jó” – dicséret és hálaadás






English class


Istendicséret


Csak Istennek kell kezedet kulcsolni,
Őriződnek, atyádnak imádkozni.
Hálás bizalommal, nem kételkedve,
Kérésedet meghallgatja, becsüld meg.

Gondviselőd kegyelmet ad te neked,
Ti földiek hálát kell hogy tegyetek.
Ne titkolózz, tárjátok fel vágyaid,
Ez meghozza urad békességeit.

Létezik ember – Isten az agynak, léleknek ígért,
És ki saját szívévek gondolkodik, olyan ő.
Isten az élet bizonyos nagy tragédiájában
Szívesen segít, ez az embernek elég.

Van még ember, ki aggódik szívében,
Aki lájkot kap, az örül neki,
Ki nem, az levertté válik,
De a jó szó felvidítja.






Éva lányai


Köszönöm


Most ahogy nézem a mai napomat,
a holnapban lelhetem vigaszomat.
Az Úrnak köszönhetem, amim most van,
a holnap ajándéka, amit kaptam.
Csak ennyit mondok: Köszönöm Uram!

Most ahogy nézem az elmúlt napokat,
Hála az égnek! Az Isten velem van.
Sok gondom fölött, csak ő védhet meg,
Keservem elfújja mindenek felett.
Köszönöm, Atyám, köszönöm, hogy élek!

Most, ahogy nézem a múltam fájdalmát,
mégis élek, s itt vagyok, bár nagyon fájt.
Könnyeim felszárította imám,
Köszönöm, Uram, hogy mindig gondolsz rám.
Köszönöm, Uram, hogy mindig gondolsz rám!


2017. december 25., hétfő

„Mely igen jó…” – dicséretek




Fánkok


Új énekszöveg a 255. dicséret dallamára:

Milyen nehéz az Úrról vallást tenni,
Az Ő dolgairól másnak beszélni.
Nincsen nékem semmiféle kétségem,
Szavában én soha nem kételkedem.

Minden reggel hálát adok tenéked,
Napközben, hogy mindenen átsegítesz,
Este érkeztével megelégítesz,
Álmaimban is jó útra terelgetsz.






Oko-sokk





Reformáltak


Új énekszöveg a 255. dicséret dallamára:

Milyen jó, hogy Istenre tekinthetek,
Olyankor a szlováktól* sem rettegek.
Szentlelkével betölti a szívemet,
Nyugalom árasztja el a lelkemet.

Még a rossz jegy is javamat szolgálja,
Vele buzdít szorgalmasabb munkára.
Nem félek a csúfolódóktól sem már,
Tudom, hogy a Te kegyelmed reám vár.

Jöhet most már írásbeli, felelés,
Nem félek, hogy az aggódás felemészt.
Hálát adok Neked, drága Istenem,
Hogy a hitemet Tebeléd vethetem!


* „szlováktól” – értsd: a szlovák nyelvtől, egy felvidéki iskolában

2017. december 23., szombat

„Mely igen jó…” – új dalszöveg, dalfeldolgozás, szövegátirat





ART


A „Mely igen jó az Úristent dicsérni” (Ev. ék. 47; Ref. ék. 255) kezdetű ének dallamára:


Az Istenünk szeretete végtelen,
Az ő létezése nekünk lételem.
Az ő dicsősége soha nem múlik,
még a szenvedésünkön is túlnyúlik.

Istenünk akkor is szeret, ha más nem,
Nekünk ő a legnagyobb védelem.
Megóv sok bajtól és veszedelemtől,
Minduntalan figyel minket a mennyből.







Szabadhegyi Trió


























Egy irányba



„Mely igen jó” – átirat:

Hívjátok szép szóval a Mennyei Atyát,
Dicsérjük, szóljon érte a mi imánk,
Áldott a neve, így éltetjük soká,
Mind örökké, amíg világ a világ.

Hajnaltájt kegyelmedet említeni,
Igéidről éjszaka elmélkedni,
Húros hangszereken játszani,
Mindennemű muzsikával méltatni.

Lelkemben megváltásért esedezem,
Magasztos tetteidet ha említem,
Dicső munkáid nyomát, ha követem,
Mindenható, Messiásomnak zenélek.

Az oktalan soha fel nem ismeri,
A kételkedő szerzet sem hisz neki,
Amíg a lélek őt fel nem fedezi,
Áldott Gyermekedet ő meg nem érti.

2017. december 20., szerda

"Mindenkoron áldom az én Uramat" – dalfeldolgozás és új dalszövegek




Esze/ések
 


Imádkozom mindig az én Uramhoz:
Hatalmas Istenünk, könyörgünk hozzád!
Áldd meg a mi egyházunkat, Istenünk!
Rendületlen hitünk meglátja orcád!






Re-formerz





















Reform-girls



Háborúban áldom az én Istenem,
Tudom a kard hegyétől megóv engem,
De ha tőr ér, és elbukom, elesem,
Hálát adok, hogy még eddig élhettem.

Szegénységben én az Urat dicsérem,
Nem kell sok pénz, arany, ezüst és érem,
Szeretetet adjon, én csak ezt kérem,
Minden nap én az Uramat dicsérem.

Ha fogságban ülök reményvesztetten,
akkor is dicsérem az én Istenem,
Tudom, minden nap ő segít meg engem,
Naponta új erőt érzek szívemben.

Bujdosás közt dicsérem az Uramat,
Kérek tőle kegyelmet és nyugalmat.
Megköszönöm, hogy van, aki elbújtat,
Hálát adok, hogy vezérli utamat.

2017. december 19., kedd

A túlélő Gábor pap levele






Egy irányba


Drága Tamás Testvérem!

Jelenleg Eger városában tartózkodok. 1552-t írunk, és a török túlerővel szemben próbálunk helytállni. Mivel nekik is szükségük van egy kis szusszanásra, így én is kihasználom ezt a pár percet arra, hogy megosszam veled a gondolataimat, és egyben az utókor számára is feljegyezzem a jelenlegi kor aktualitásait.
Ilyenkor mindig előtérbe kerül a szentimentális énem. Ezekben az üres percekben nagy örömmel gondolok ugyanis arra, amikor a váron kívül éltem, és arra, hogy a falvakat járva hirdethettem Luther tanításait az embereknek.
Noha én teljes mértékben meg vagyok győződve a tanítás fontosságáról és arról, amit Luther maga is szeretne megvalósítani, még mindig nagyon sokan vannak, akik nem akarják ezt elfogadni.

Búcsúlevél






Reformáltak


Hőn szeretett Gergő!

Még emlékszem a napra, amikor Dobó István rám bízott Téged, hogy Török Bálint udvarába vigyelek. Nevelőd lettem, és fiamként szerettelek. Szeretettel és lelkiismeretesen neveltelek a Török fiúkkal együtt. Most mégis búcsúzom, drága Gergő.
Minden baj 1520. december 18-án kezdődött, amikor Budára érkezett a szultán követsége. Turbánok, kaftánok, prémek, szatén, selyem, rengeteg gyöngy és drágakő- ezt mind ajándéknak szánták, de ennek ára volt, de még milyen! Tudták, hogy már régen nem a rettegett Mátyás uralkodik, hanem egy tizenéves tapasztalatok nélküli ifjú, aki már akkor értesült Szelim szultán haláláról, amikor búcsút vett élete legszebb nyarának helyszínétől Pozsonytól, és visszaindult Budára. Az új szultán Szulejmán nem vesztegette az idejét. A békéért cserébe 10.000 aranyat kért az országtól, persze évente. Ki tudja, mi lett volna, ha akkor a király beleegyezik?

2017. december 18., hétfő

Levél Gábor paptól Dobó Istvánnak





Oko-sokk


Kedves Atyámfia!

Gergő ügyében írok Kendnek, mert tudom, hogy igen megkedvelte a fiút bátorságáért.
Hát bizony az utunk igen-igen szomorú volt hazafelé. Ahogy a Balaton mentén haladtunk elébb, egyre felégett falvakat, üszkös házakat találtunk. Élő emberrel egy szállal sem találkoztunk. Eleinte takartam a fiú szemét, ha halottakat láttunk az út mentén, később már ezt sem tettem. Ha túléli, úgyis sok ilyennel fog még találkozni, hát szokja a halált! Ilyen korban élünk, sajnos. Aj, csakhogy a mi jó Atyánk könyörülne már rajtunk! Csakhogy már megtanulná ez a szegény magyar nép a leckét, és elfordulna rólunk a mi szerető Mennyei Atyánk haragja!

Gábor pap levele barátjához






Reformátorok



Tisztelt barátom
1533 májusát írjuk. Somogyi Gábor lutheránus lelkipásztor vagyok. Magyarországot elfoglalták a törökök, ártatlan gyerekeket fognak el, hogy janicsároknak neveljék őket. A Mecsek völgyében jártam, ahol Cecey a falu ura. Itt élt két kisgyerek, akiket a konstantinápolyi rabvásárra vittek lovastul együtt. Imádkoztam Istenhez, hogy vezesse őket haza. Kérésem meghallgatásra talált. Mondtam szüleiknek: Amit Isten ad, azt el is veheti, amit elvesz, vissza is adhatja. Utam során sokféle ember szegődött mellém, és nekik megvallottam a hitemet. Az én hitem az, amit a názáreti Jézus hagyott hátra. Én azt vallom, hogy Isten látja lelkünket, és jósága kísér minket utunkon, jövőnk is az ő kezében van.

2017. december 17., vasárnap

Karácsonyi üzenet versmértékben, élőszóban






Esze/ések


Disztichonok a hitről

Isten a védő, oltalmából győzhet az ember.
Nála nagyobb és jobb nincs sehol, fénye ragyog.
Oltalmaz, véd, büntet, a fájó láncokat vesztém
Rábízván magamat, nincs más védelmem.
Csattog a porban a gyors paripának a lába,
Úgy repül hozzám Ő, vágyom a lelkére,
Isten az én szabadítóm, benne a rég várt béke,
Rám veti áldását, lelke barátságát!






Reformáltak



Teljes kép Teljes életkarácsonyi rádióüzenet: